Novellák

Frídom fájtörsz

Ismét egy írás, amit a stílusgyakorlatként alkottam meg. Erre kifejezetten büszke vagyok, mert olyan bírálatot kaptam rá, ami most igazán jól esett. A zárt csoport olvasóitól is azt a visszajelzést kaptam, hogy azt értették meg a szövegből, amit üzenni akartam vele. A szöveg egyébként Janei Gyula Kutyadal című írása kapcsán született.

“Frídom fájtörsz” A teljes bejegyzés megtekintése

Novellák

A gyermeki szív csodája

Huszonheten ültünk a teremben a szőnyegre kuporodva. Középen ültem én és körülöttem kucorgott több, mint két tucat kisiskolás. Épp az adventi kalendáriumból előhúzott rövid mese volt a kezemben. Csillogó szemekkel hallgatták a történetet egy apró gyermekről, aki télen született, mostoha körülmények között.

“A gyermeki szív csodája” A teljes bejegyzés megtekintése