Duplafedeles történetek, Sorozatok

Az új Sámson – 2. rész

Egy pillanatra megszólalt benne a vészharang, ami arra figyelmeztette, hogy az eddigi nők csak érdekből voltak vele és ő pont most döntötte el, hogy a versenyekre koncentrál. Ezt a gondolatot azonban hamar elhessegette a nő lezser csuklómozdulata, amellyel kezet nyújtott neki.

– Delila vagyok.

“Az új Sámson – 2. rész” A teljes bejegyzés megtekintése

Duplafedeles történetek, Sorozatok

Az új Sámson – 1. rész

Egymást érték a versenyek a nyáron és Vilmos sorra szerezte meg a dobogós helyeket. A vitrinjében már nem volt sok hely, így a régi érmeket és kupákat be is dobozolta a takarítónője javaslatára. Régen súlyemeléssel próbálkozott, de azt túl statikusnak találta. Jó volt erőpróbának, de vágyott a dinamikára, így lett birkózó.

“Az új Sámson – 1. rész” A teljes bejegyzés megtekintése

Duplafedeles történetek, Sorozatok

Ráháb kötele – 6. rész

Tehetetlenül állt a szobája közepén és úgy érezte, forog vele a világ. Két dologban biztos volt. Ő már többé nincs biztonságban ebben a városban, de azt is tudta, hogy helyesen cselekedett, amikor a férfiaknak inni adott.

“Ráháb kötele – 6. rész” A teljes bejegyzés megtekintése

Duplafedeles történetek, Sorozatok

Ráháb kötele – 5. rész

Tudta, hogy a zár csak percekig tart, így gyorsan kellett dönteni. Kiadja a férfiakat vagy vállalja, hogy betörnek hozzá és mindhármukat megalázzák vagy akár meg is verik. Sosem hitte, hogy ebben a városban ilyen indulatok szunnyadnak, de az éjjeli beszélgetés után sejtette, hogy a félelem borítja el az emberek elméjét.

“Ráháb kötele – 5. rész” A teljes bejegyzés megtekintése

Duplafedeles történetek, Sorozatok

Ráháb kötele – 3. rész

– Igen, csak egy kis friss vízre lenne szükségünk, hogy a családjainknak legyen mit innia. Sajnos, későn értünk ide és már senkit nem találtunk, csengetni meg nem mertünk. Reméltük, hogy a kútban találunk egy kis vizet.

– Jöjjenek, nálam megtölthetik a kulacsaikat.

“Ráháb kötele – 3. rész” A teljes bejegyzés megtekintése