Sorozatok

Késő őszi szerelem – 2. rész

Végül megtalálta a keresett szót: igazságtalanság. Ez fájt neki a legjobban, ez szúrta és égette belülről. Igazságtalannak tartotta, hogy nincs hosszú távú kapcsolata, amiből házasság lehet, ugyanakkor olthatatlan vágyat érzett ezután. Legalább ne vágyott volna rá, de így még jobban fájt az öregedés és az egyedüllét.

Pontosan tíz évvel később, egy héttel a negyvenedik születésnapja előtt Polett kezébe került egy meggyűrött papírlap. A lista volt az, amit annak idején írt, amikor rádöbbent, hogy mennyire fáj neki az igazságtalanság, ami belengi az életét. Mosolyogva olvasta el a felsorolást, amit a jó dolgokról készített. Mennyi mindennel tudná még kiegészíteni! Majd átfutotta a rossz oldalt is, kissé elhomályosult a tekintete, ahogy visszaemlékezett tíz évvel korábbi önmagára. Akkoriban nagyon fájt neki, hogy nincs még férjnél. Jól emlékezett arra a dinnye méretű görcsre is, ami a gyomrában növekedett. Mára már megnyugodott, elmúlt a görcs és békét lelt, de ez nem ment magától. Éveknek kellett ehhez eltelnie.

A harmincötödik születésnapja után történt egy enyhe napsütötte őszi szombaton, hogy ellátogatott a könyvtárba, ahol egy olvasóklub tagja lett nemrég. Minden hónapban kiválasztottak egy könyvet, amit utána közösen megbeszéltek, felolvasták a kedvenc részeiket és néha el is játszottak egy-két jelenetet. Polett itt végre jól érezte magát, mert zömében egyedülállókból állt a társaság, nem titkoltan ismerkedési céllal. Aznap egy magas, jóképű, deresedő homlokú férfi is megjelent a klubban. Bár a tagok nagy része már meghaladta a harmincat, a férfi a közel negyven évével mégis idősebbnek számított. Nyílt és érdeklődő tekintete, körbejárt a termen és a legnagyobb természetességgel odalépett Poletthez, hogy megkérdezze:

-Szabad ez a hely?

Polett végig merté a férfit és egy kedves, de félszeg mosollyal bólintott. Pár másodpercig hezitált, majd újdonsült szomszédja felé fordult, hogy bemutatkozzon.

-Polett vagyok.

A férfi arcán megjelent egy kedves, játékos mosoly és úgy mutatkozott be:

-Örvendek, engem Benettnek hívnak.

A nőben egy pillanatra felsejlett, hogy a férfi talán ugratja, hiszen elég nagy véletlennek kell lennie, hogy így összecsengjenek a neveik. Végül barátságosan felnevetett és csak ennyit mondott:

-Micsoda véletlen!

Néhány perc hallgatás után Benett törte meg a csendet, hogy megtudakolja, melyik könyv lesz aznap terítéken.

-Oh, hát nem hiszem, hogy érdekes lesz Önnek, most a nőknek kedvezett a könyvválasztás, méghozzá nem kicsit.

-Sebaj, azért mondja csak!

-Jane Austen Emmáját olvastuk az elmúlt hetekben.

-Oh, igen. Emma és Mr. Knightley. Ne aggódjon, vannak abban a könyvben a férfiak számára is példaértékű jellemek!

Polett meglepődött a férfi műveltségén, de aznap nem ez volt az utolsó, ami ámulatba ejtette. Benett ugyanis nagyon jó meglátásokkal és izgalmas kérdésekkel rukkolt elő valahányszor unalmassá kezdett válni a beszélgetés. Szemmel láthatólag jól ismerte a romantikus regények világát is és ezért egy percig sem szégyenkezett. Üdítő változatosság volt Polett baráti körét tekintve.