Duplafedeles történetek, Sorozatok

Az új Sámson – 3. rész

Reggel teljesen ki volt facsarva, alig bírt kikelni az ágyból, de mégis könnyűnek érzett minden erőfeszítést, hiszen egy csodás éjjel emlékét őrizte a szívében. Úgy érezte, ha kell, egy oroszlánt is széttépne ezért a tökéletes nőért.

A következő néhány napban párszor beszéltek telefonon, de mindketten el voltak foglalva és Delila amúgy is biztatta Vilmost, hogy koncentráljon a birkózásra hiszen komoly versenyei közeledtek. Hét végén azonban kerestek pár szabad órát, amit ismét együtt tudtak tölteni. Lementek a strandra és az egyik napernyő árnyékában folytatták a beszélgetést. Vilmos kénytelen volt megállapítani, hogy a nő még annál is szebb, mint amilyennek látta az éjszakai fények mellett. Most napsütésben, bikiniben egyszerűen tökéletesnek tűnt. Alig merte elhinni, hogy Delila valóban teljes lénye iránt érdeklődik és nemcsak az ő dicsfényében szeretne tetszelegni. Néha egy kis aggodalom be is kúszott a szívébe. „Mi van, ha mégis valamilyen titkos érdekből barátkozik vele? Túl szép mindez, hogy igaz legyen.” De elég volt egyetlen pillantást vetnie a nő sötétbarna hajára és máris tovaszállt minden aggodalma.

A strandolás után Delila egy hirtelen ötlettől vezérelve meghívta magához Vilmost. Út közben rendeltek maguknak egy kis pizzát. A nő erősködött, hogy ez nem fog jót tenni a férfi versenyteljesítményének, de ő csak legyintett.

– Nem a pizza a győzelem záloga.

– Hanem mi? Ha nem a pizza és nem is a szerencse, akkor mi a titkod? Mitől tudsz szinte minden versenyt olyan magabiztosan megnyerni?

– Azt nem árulom el. Ez a lényege a titkoknak – nevetett Vilmos, majd játékosan beletúrt Delila hajába. Most érintette meg először. Szinte teljesen lebénította ez az érintés. Érezte, hogy kezd belebolondulni a nőbe. Ismét megszólalt a figyelmeztető hang a fejében, de most azonnal elfojtotta és semmivel sem törődve követte álmai asszonyát a lakásba.

A pizzát eszegetve Delila szinte egykedvűen ismét visszatért a témára.

– Biztos nem árulod el a titkot? Annyira érdekel. Szeretném tudni mivel lehet a világ legjobb birkózóit ilyen könnyedén legyőzni.

– Talán te is birkózni szeretnél? – nevetett fel Vilmos, de közben érezte, hogy a nőnek bizalmat kell szavaznia, hiszen olyan odaadó érdeklődéssel van iránta.

– Nem, dehogy! Egyszerűen csak érdekel és eddig mindent olyan jól megbeszéltünk. Kíváncsi lettme. Kérlek, mondd el, mi a titkod?

Vilmos egy pillanatra elgondolkodott, mérleget, majd döntött.