Duplafedeles történetek, Sorozatok

Ráháb kötele – 5. rész

Tudta, hogy a zár csak percekig tart, így gyorsan kellett dönteni. Kiadja a férfiakat vagy vállalja, hogy betörnek hozzá és mindhármukat megalázzák vagy akár meg is verik. Sosem hitte, hogy ebben a városban ilyen indulatok szunnyadnak, de az éjjeli beszélgetés után sejtette, hogy a félelem borítja el az emberek elméjét.

A nő csendet intett a férfiaknak és jelezte, hogy menjenek az ablakhoz. A kis garzonlakás hátsó ablaka a mezőkre nézett. Kicsi volt az esélye, hogy észrevétlenül el tudnak menekülni az erdő felé a férfiak, de ez volt az egyetlen lehetőség, meg kellett próbálni. Beszaladt a szobájába és egy kötéllel tért vissza. Remélte, hogy a férfiak nem gondolnak bele, hogy mire szokta használni a kötelet a klienseivel. A kötelet a derekára kötötte és intett a férfiaknak, hogy minél gyorsabban másszanak le rajta.

A két idegen hálálkodva nézett rá, de közben már ruganyos és gyors mozdulatokkal ki is tárták az ablakot, és fél perc múlva mindketten az erdő felé szaladtak. Hátukon zötyögött a két óriási táska, amiben a vízzel teli palackokat cipelték. Ráhábnak csak annyi ideje maradt, hogy a kötelet visszahúzza és bedobja az ágy alá. Az ablakot behajtotta és álmosnak tettetett fejjel ajtót nyitott mielőtt rátörték.

Három férfi és vagy egy tucat nő kiáltozott a lépcsőházban. Mikor ajtót nyitott egyszerre akartak betódulni az ajtón, hogy leleplezzék Ráhábot. Dühük azonban nemhogy nem csillapodott, amikor sehol nem találták az idegeneket, egyre mérgesebbek lettek és fenyegetőzni kezdtek, hogy úgyis találnak bizonyítékot ellene.

Felkelt a Nap mire az utolsó ember is hazament. Még hosszasan kiabáltak a nővel és mindenféle obszcén megjegyzést firkáltak a szobák falaira. Leköpdösték az ágyát és a többi bútorát, majd a ház előtt folytatták Telidobálták az előkertet cédulákkal, amelyekre átkokat és szitkokat írtak. Végül kissé megnyugodva hazatértek, de Ráhábnak nem voltak illúziói. Sejtette, hogy ezzel nem ért véget a történet. Rosszabb esetben a város kivonul akár kapával és kaszával, hogy elkergesse a karavánt a környékről. Jobb esetben csak őt fogják bántani. Tudta, hogy ha akarnak, találnak majd tanúkat és bizonyítékokat ellene.

Éppen most, amikor megértette a Biblia üzenetét. Amikor úgy érezte, hogy esélyt kapott a változásra, hogy új életet kezdhessen szépen apránként. Kicsúszott a talaj a talpa alól. Tehetetlenül állt a szobája közepén és úgy érezte, forog vele a világ. Két dologban biztos volt. Ő már többé nincs biztonságban ebben a városban, de azt is tudta, hogy helyesen cselekedett, amikor a férfiaknak inni adott.