Ráháb viszonylag jó módban élt, köszönhetően a városban élő nagylelkű férfiaknak, akik hébe-hóba nála költötték el a fizetésük egy részét. Nem hirdette sehol a szolgálatait, mégis minden nap volt pár vendége, és mindenki tudta róla, hogy mi a foglalkozása.
Egy kis garzonlakást bérelt a város szélén. Szó szerint a szélén, ugyanis az ő utcája mögött már szántóföldek és erdőségek következtek, így a kényesebb esetekben könnyedén is diszkréten tudtak távozni tőle a vendégek. Köztudott volt a nők körében is, hogy férfiakat fogad, így nem barátkoztak vele. Bár a városban éltek rokonai, ők sem keresték túl sűrűn a társaságát. Rendszerint az ünnepek után pár nappal látogatták meg, hogy senki ne pletykáljon arról, hogy náluk töltötte a karácsonyt vagy a húsvétot.
Ráháb nem nagyon bánta ezt. Jól élt, volt egy kosztos macskája, aki rendszeresen nála vacsorázott, és ha komolyabb társaságra vágyott, olvasott. Senki sem hitte volna, hogy mennyi könyvet ismert, és azok milyen jellegűek voltak. Tudományos könyvektől, a krimiken keresztül egészen a különböző szaklapokig mindent szívesen vett. Kifejezetten szerette a spirituális témájú könyveket. Egy ideje például a Bibliát is lapozgatta, bár azt nehezen értette. Igyekezett a magyarázatok alapján haladni, mert érdekesnek tűnt. Főleg a történetek, amelyeket Jézus mondott.
Egy kifejezetten meleg tavaszi napon felbolydult a város. Úgy hírlett, hogy egy vándorcirkusz jár a közelben és szeretnének majd a városba is betérni. Amíg csak ezt beszélték, mindenki nagy izgalommal várta a részleteket, de a másnapi friss hírek hallatán már alábbhagyott a jókedv. Kiderült ugyanis, hogy nem cirkusz az, csak hatalmas lakóautókkal táborozó közösség, akik átutazóban vannak külföldről. Megállnak mindenfelé, ahol szívesen fogadják őket és mesélnek az életmódjukról, az életfilozófiájukról. Hirtelen ellenséges lett a hangulat, mert az amúgy is zárkózott kisváros fenyegetést látott bennük. Úgy érezték, csak élősködni jöttek, letaposni a szép zöld füveiket a parkban, felvásárolni a legjobb falatokat a boltban és „téríteni” a saját életfelfogásuk szerint.
Néhány nap alatt ellenségessé vált a hangulat. Ráháb a klienseitől értesült minderről, de őszintén értetlenül figyelte a beszámolókat. Mindenkiből a heves érzelmek buktak csak ki, logikus magyarázatok, tények, nem. Ahogy a nő kivette a férfiak szavaiból, nem lehetett tudni, hogy kinek a hírei alapján változott meg a közhangulat. Az egyik nap még lelkes település másnapra már, ha tehette volna falat emelt volna a város köré, hogy még csak nézni se nézhessék a vándorközösség tagjai az ő gyönyörű lakóhelyüket. Kihirdették mindenfelé, hogy az idegenek veszélyesek, bármennyire is barátságosnak mutatkoznak, senki ne álljon velük szóba, ne segítsen nekik. Így hamar elmennek majd.
Mikor néhány nappal később az esti órákban két férfi jelent meg a város határában, mindenki azonnal behúzódott a házába, munkahelyére, ami éppen közelebb volt. Körbe telefonálták egymást a családok, hogy a hírt továbbítsák. Néhány forróbb fejű férfi még ellenséges, fenyegető üzeneteket is kiírt az ajtaja elé. A függönyök takarásából pedig szinte minden házban kukucskált valaki, hogy lássák, mit tesz a két idegen.
