Mindketten észrevették a leheletnyi változást egymáson, a betűrt inget és az ünnepi kardigánt, de még egyikük sem mert hinni annak, amit a szemük látott és a szívük megsúgott egy pillanat alatt. Ahhoz már túl sok magányos év telt el. Nem remélték, hogy valaha találnak egy hozzájuk illő segítőtársat, egy oldalbordát, valakit, aki mellett megélhetik a szerelmet.
Ismét a kutyákról kezdtek beszélgetni, majd néhány semleges érdeklődő témát beszéltek át a munkájuk, hobbijuk és futólag a családjaik kapcsán. A séta gyorsan eltelt. Az erdő széléhez közeledve mindketten szerettek volna valami többet mondani, mint egy általános köszönés, egy „Viszlát holnap!”. Esetlenül álltak meg egymás mellett, mint a gimiben.
– Holnap vasárnap. Olyankor nem este jövök sétálni, mert templomba megyek – közölte végül Hilda. Nem szeretett volna ennyire személyes információt megosztani, de hazudni sem, hogy másnap miért nem jön majd este. Félt, hogy a templom téma olyan, amivel elijesztheti a férfit, így félszegen felnézett rá és figyelte a hatást.
Arnold arcán megkönnyebbülés suhant át, amiért a nő megtörte a feszült pillanatot. Fel sem fogta mit mondott, szinte azonnal rávágta:
– Akkor ebédkor szabad vagy? Azt hiszem elég jó steaket sütök.
– Ez egy meghívás akar lenni? – csodálkozott el a nő.
– Igen, ha nem bánod. Legalább nem egyedül töltjük a vasárnapot.
Hilda elmosolyodott és végül igent mondott. Még mindig nem gondolta túl a dolgot, csak egy baráti ebédnek látta az egészet. Nem is értette mi az a heves szívverés és fülig érő száj, ami egész hazáig elkísérte. Azt pedig végképp nem értette, hogy este miért vasalja ki a legszebb blúzát, miért keresi elő az esküvőkre tartogatott parfümjét, és miért nézegeti perceken keresztül a szegényes ékszerkészletét.
Másnap pontban délben megjelent a férfi lakásánál, ahogy megbeszélték. Hozott egy üveg jó bort és néhány teakülönlegességet, amit mindig magával vitt vendégségbe. Egészen meglepődött, mert Arnold lakása nem tükrözte a legénylakásoktól várható keszekuszaságot. Rendezett és tiszta volt minden. Kényelmes fotel, hangulatos drapériák, jól megválogatott színek és kiegészítők tették otthonossá a lakást. Hilda szívből megdicsért minden zugot, majd lehuppant egy fotelbe. Ahogy belesüppedt a párnák közé, mintha lehullt volna róla valamilyen mázsás súly is és egy nagyon mély érzés kezdte szorongatni a szívét. Úgy érezte otthon van. Megérkezett.
Mintha Arnold is megérzett volna ebből valamit, mert elillant belőle a házigazdák aggódása, amellyel állandó készültségben figyelik a vendégek kedvét. Elengedte magát és beült a másik fotelba. A következő néhány óra észrevétlenül röpült el. Egyszer csak meghallották kintről a harangokat és Hilda készülődni kezdett a templomba. Arnold pedig teljes természetességgel követte őt. Minden szempontból tökéletesnek tűnt ez a nap. Nem volt semmi vibrálás, semmi villámcsapás, csak otthonosság, amire már nagyon rég vágytak mindketten.
